Az advent alkalmat teremt arra, hogy felkészüljünk a karácsonyi ünnepekre, a Megváltó születésének napjára. A legfontosabb a lelkiekben való felkészülés, de az ünnephez hozzájárul az is, hogy mindannyian a legszebb ajándékunkat tegyük a napkeleti bölcsek ajándéka mellé.

Bükszádon sokan készítenek kézműves dolgokat. Mindenki tud valamit, amit más nem: van, aki szépen varr, fon, sző, farag, van, aki finomat süt, van, aki szép díszeket készít. Mind olyan dolgok, amelyek örömet szereznek készítőinek és környezetüknek egyaránt.
     A Sepsibükszádi Ifjúsági Szervezet (BIFISZ) által szombaton első alkalommal megszervezett Kézművesek Adventi Vásárán 21 helyi kézműves, termelő és szolgáltató mutatta be és kínálta eladásra termékét. Még nem volt a településen hasonló rendezvény, amely a helyi értékek felkutatását és bemutatását célozta volna meg.
    Az eseményen szép számban bekapcsolódtak a helyi lakosok, akik nézelődtek, kóstolgattak és vásároltak is alapanyagokat, ünnepi asztalra valókat.
     A vásárt a megnyitó keretén belül a település polgármestere, Bács Márton Csaba méltatta, Bakó Ferenc helyi plébános pedig áldást mondott. Jelen volt a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke, Grüman Róbert is, aki a fiatalok kezdeményezését dicsérte és kifejtette, hogy szükség van minden településen az ilyen tevékeny fiatalokra. Ilyen szempontból a bükszádi szervezet az élen jár, hiszen egyike a megye legaktívabb ifjúsági szervezetének.
     A szervezők nevében Ájgel Ágnes, az ifjúsági szervezet elnöke elmondta “A bifiszes fiatalok, fontosnak tartják a helyi hagyományok mentén való nevelést, úgy véljük, szükség van egy olyan közösségi eseményre, ahol mindenki megismertetheti és vásárlásra kínálhatja termékeit. Innen jött az ötlet, hogy megszervezzük a vásárt. A közösség örömmel fogadta, így szeretnénk hagyományt teremteni és jövőre is újra megszervezni.”

További képek tekinthetőek meg a vásárról az alábbi link alatt: picasaweb.google.com/100348313943605571172/AdventiVasar2011. A fotókat Varga Levente Bifisz-es készítette.


A bejegyzés trackback címe:

https://bifisz.blog.hu/api/trackback/id/tr583455934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.