BIFISZ 2009.11.02. 18:44

Lélekbulvár este

Október 30-án, pénteken szerény kis szervezetünk összegyűlt egy lélekerősítő estére, melyet egy kisebb szórakozás követett. Voltak itt különböző logikai és egyéb "érdekes" játékok. Az este hangulata mondhatni az egekig szökött, köszönhetően a dekorációnak, a zenének és természetesen a résztvevőknek. Ezeken az estéken jobban összerázódik a szervezet, jobban megismerhetjük egymást és néha valakiről feltárja a meztelen igazságot is :) Reméljük, hogy még lesz alkalmunk ilyen estéket átélni! (Hunor)

Már évek óta minden év október hónap utolsó vasárnapján kerül megszervezésre nálunk a templomban a Mária ünnep. Idén ismételten ifjúsági misét, valamint a kántornő segítségével vers - szavalatokat, énekeket és szövegmomentumokat adtunk elő, ezzel tisztelegve. Köszönet Katinkának :)!!!! Szeretünk!  (Mónika)

2009. október 16-18-án Csernátonban "Építsük Háromszéket" cím alatt ifi képzésen vettünk részt P. Csabával együtt, többek között az ILLISZ, a BETISZ, az SMDSZ, a SZIK, a FIMIKE, SZIT és az Europe Direct társaságában.
Péntek délutántól vasárnap délig tartó programsorozat ismerkedéssel, játékokkal és fergeteges bulikkal volt fűszerezve. A társaság, aki a hétvégére összeverődött nagyon jó barátságot kötött, és sok hasznos információkkal gazdagon térhetett haza vasárnap délután.
Elmondhatom nagyon kellemesen telt a csernátoni hétvége számomra és sok új dolgot tapasztaltam és tanultam. (Mónika)

 



 

süti beállítások módosítása