Idén, 2011.aug.13-14 került megrendezésre a VII. sepsibükszádi falunapokra, amelyet a helyi Polgármesteri Hivatal szervezett meg karöltve a település ifjúsági szervezetével (BIFISZ).

Színvonalas előadásokból, játékokból az idén sem volt hiány. A színpadon színes előadások sorozata váltotta egymást, együtt derülhetett és tapsolhatott fiatal és idős, hiszen a repertoár minden generációt felölelt. A fiatalok szervezésében és meghívásában jelen voltak felvidéki, Szőgyén településről érkezett fiatalok is, akik hagyományos táncokkal és dalokkal szórakoztatták a résztvevőket. A BIFISZ legkisebbjei, a jövő generáció is készült tánccal, idén az Angyalok keringőjét adták elő.

Mivel a BIFISZ idén ünnepli fennállásának és működésének ötödik évfordulóját, a falunapok keretében, a szervezet fiataljai által készített fotókiállításra hívták meg az érdeklődőket. A kiállítás címe a Sepsibükszád képekben nevet viseli. A megnyitón Ájgel Ágnes mutatta be a képeket, továbbá jelen voltak és beszédet mondtak többet közt a település polgármestere, aki megköszönte a szervezet öt éves munkáját és további sikereket is kívánt nekük, Grüman Róbert HÁRIT elnök, aki értékelt pár szóban az elmúlt éveket és Kádár Rózália tanítónő, és a szervezet barátja és segítője, aki összegezte a kiállított képeket.

Ezt követően a JBC előadása nyújtott gazdasági útbaigazítást, vándorelőadásuk témájaként megjelölve az Ifjúság, pénz, mentalitás címet, melyet a Csürkészek Kabarétársulat előadása követett. Minifoci, kulturális műsor, játék és esténként önfeledt szórakozás, karaoke, utcabál és koncertek voltak a program részei. A falunap záró estéjén a Csillag Születik idei győztese, László Attila nyűgözte le a lelkes közönséget, osztogatván autogramot és pár röpke képet is bevállalt.
A szervezet tagjai hálás köszönetüket fejezik ki a szőgyéni fiataloknak, hogy itt voltak, hogy barátságok és közös élmények születhettek. Jók voltak a közös kirándulások, az esti bulik. Örök emlék a Danza Kuduro.

Az anyagi támogatást köszönjük Kovászna Megye Tanácsának és a Communitas Alapítványnak. Köszönjük. (Krisztina)


 

2011.július 13 –án megrendezésre került a már-már hagyománnyá csiszolódott aquarius borvíz ünnepe.


Idén a helyszín Bodok volt, és ez alkalommal a település kettős ünnepet ült, összekötve a falunappal. A szomszédos település jellegzetes borvízeinek kiállítása mellett a palacsinták zamatait kóstolgathatták meg az érdeklődők. Lelkes csapatunk 7 tagjával és a Polgármesteri Hivatal képviselőivel mi is részt vettünk, kínálgatva büszkén borvízeink, emellett “design felatadok” ellátását is vállaltuk bizonyos szinten. Hogy a hangulatot és nyereményeink sorát gazdagítsuk, vállalkoztunk kvíz megoldására is, amely több fejtörést okozott, mint reméltük, de a pohár végülis jó kezekbe került. Munkánk eredményét a nap végén sikerrel és nyereménnyel is megkoronázták, hiszen a Brákasorki borvizünk és áfonya-vallató palacsintánkkal is díjat hoztunk haza. Gratulálunk a szervezőknek és ígérjük, hogy jövőre is jelen leszünk. (Krisztina)


 

Az idén is megszervezésre került harmadik Háromszéki szabadegyetemnek lelkes résztvevői voltunk. A rendezvény július 13-17 között kapott helyet a zabolai Csipkésben. Nagy reményekkel és kedvvel léptük át a tábor kapuit, ahol a régi jó ismerősök meleg fogadtatással vártak. Ez idő alatt beolvadtunk a táborra jellemző közösségi kultúrába. Csapatokban való részvétellel fejlesztettük magunkat és tettünk szert oly sok hasznos információra. Itt lehetőségünk adódott bepillantást nyerni különféle szakterületek témakörébe: szerelem és párkapcsolat, online szörfözés, társadalom, jövőkép, kisebbségi kultúra, összefogás, gazdaságpolitika és még sok hasonló színes téma várta az érdeklődőket. Az előadások színvonalát olyan nevek emelték, mint Kelemen Hunor, Tamás Sándor, Antal Árpád stb.

Az idei tábor főtémája Háromszék turizmusának fejlesztése. Ebbe a témakörbe forgott a mindennapok versenysorozata, amelyek megoldásra vártak. A résztvevők különféle lehetőségeket gondoltak ki a fejlesztést illetően. És mint minden tábor végén, itt is díjazva volt a legötletesebb lehetőség. A „kupát” a Willa Vitae Wellness élményközpont elképzelése nyerte. A megálmodott központ színes kínálata igencsak megnyerte a zsűrit. (Iza)

 

 

süti beállítások módosítása